Elnézést a kis kihagyásért, nem volt netem! :)Hol is tartottunk. Ja, igen...Irány Vegas!
Ha máshonnan nem is, de a CSI sorozatból vagy a Másnaposokból mindenki ismeri: kaszinók, fényűzés, sivatag, hotelek, ejfeltoronykicsibe, nájtlájf, legénybúcsú/lánybúcsú, Elvis-imitátorok stb. (jelentkezzen, aki tud még hozzátenni). Ha már a nyugati parton járunk, gondoltuk nem hagyhatjuk ki. A Los Angelestől mintegy 5 órányi autóútra fekvő szerencsejáték-paradicsomba pontosan 6 óra alatt értünk oda...dugó volt! A 8 sávos autópályán dugó volt!!! Miután kikeveredtünk Los Angelesből már egyenes út vezetett Las Vegasba (igen, ezt a képet is mink csináltuk, csak végre megtaláltam hogy kell szépiát csinálni :).
Kalifornia határát átlépve olyan volt, mintha az ember egy teljesen más világba csöppent volna. Konkrétan sehol nem volt semmi! Vagyis volt, föld meg homok meg furcsa növények meg egy út...egy út...összesen.
Néhány autó halad csak körülöttünk, és egy-két helyen láttunk a civilizációra utaló jeleket. Egy-egy kihalt, porzó, az az igazi horrorfilmbe illő, beltenyésztett, szalmát rágó kutassal felszerelt benzinkút mellett is elhaladtunk,. Valami ilyesmik voltak:
Szerencsére jól feltankoltunk még Caliban, így nem kellett megállni, bár a benzin itt legalább $0.10-e olcsóbb volt a már így is filléres benzinnél, és hát ami akció, az akció, ugye Petra? :D
Szóval utaztunk és utaztunk...körülöttünk semmi. A GPS-t is kikapcsoltam, mert tök egyenes volt az út, és még a frászt is rámhozta. Gondold el, amikor bekapcsolod a tempomatot, nyugodtan hanyattdőlsz, már majdnem elalszol, és rádüvölt az a sz@r, hogy 300 KM MÚLVA TARTS JOBBRA!!! Hát majdnem kiesett a kormány a kezemből :) Las Vegasig volt kb. 3 település, természetes mindegyeikre azt hittük, hogy megérkeztünk, de nem.
Mivel siettünk, így nem volt időnk megtekinteni az I-15-ös útról elérhető kiváló turistacsalogató látványosságokat, mint a világ legnagyobb hőmérője, a Calica szellemváros (ha még1x kijutunk, az első utam egy szellemvárosba fog vezetni, az tuti), egy elhagyatott vidámpark vagy éppen a Primm, a Bonnie & Clyde páros híres menekülős autóját kiállító outlet pláza :D Visszafelé megálltunk az Zzyzx-nél, de erről majd később.
Végül már sötétben, de épségben elértük úti célunkat.
Megérkezés
Már késő este érkeztünk meg a Stratosphere nevű hotelbe (http://www.stratospherehotel.com). Ezt a hotelt először a CSI-ben láttam, már akkor is tetszett, de élőben még lélegzetelállítóbb. 350 méter magas hotel, aminek a tetején hinták vannak, no meg egy étterem. Nem volt nehéz megtalálni, mivel a hatalmas kaszinóváros igazából egy utcából áll...na jó, nevezzük inkább útnak, amit hotelek szegélyeznek: ez a Strip (végeztem egy kis kutatást, és rá kellett ébrednem, hogy semmi köze a Strip szónak a manapság igen divatos erotikus szakmához...pedig volt belőlük bőven Vegasban). A világ 25 legnagyobb szobaszámmal rendelkező szállodái közül 15 található a Strip-en, összesen 62 000 szobával.
Itt a kép közepén látható a Strip
Ennek végén ágaskodott az elkövetkezendő két napra kibérelt lakhelyünk.
Megérkeztünk, leparkoltunk, majd kinyitottuk a kocsi ajtajait, és pofáncsapott a sivatagi 38 fok. Természetesen a 3 hétre jól megpakolt bőröndökkel végig kellett caflatni a hotel kaszinóján (mert itten minden hotelnek van ám kaszinója, nehogymánúgyámdemé!), hogy beálljunk a recepciónál kígyózó sorba. Jó 20 perc sorbanácsingózás és bőröndönülés után végre mi következtünk. Elkérték az útlevelünket, a foglalást és a bankkártyát a szoba kifizetéséhez. Mindent szépen odaadtam, majd a hölgy szemöldökét pödörtbajuszként összehúzva, mérgesmorcos tekintettel, matolcsitekintetű szeméből tüzet könnyezve, kósza fogai között a tüdejében lévő összes levegőt egyszerre kipréselve rámförmed, hogy: ÖNNEK NINCS...
A legdurvább, gondolkodós felnőttfilmeket is kenterbe verő fordulatot a következő bejegyzésben olvashatjátok. A befejezésre lehet tippelni, ezeket kérem a facebook post alá írni. A helyes megfejtők most akár két baráti vállonveregetést is kaphatnak! :D
Elnézést a hosszú kihagyásért. Vegasban nem volt net, és időnk sem sok (csakúgy, mint San Diegoban), hogy a bloggal foglalkozzunk. Most megpróbáljuk bepótolni az elmaradást egy nagy és hosszú bejegyzés keretében. Az élményeket mindig írtuk, hogy ne felejtsünk el semmit.
A következő részt csak az olvassa el, aki nem tervezi, hogy elmegy a SeaWorldbe. Megpróbáljuk részletesen bemutatni, mert tényleg nagy élmény. Nomeg, ha valaki mégis elmegy, akkor úgyis új show-kat fog látni, és élőben átélni ezeket a dolgokat merőben más. Szóval a folytatás:
San Diego – SeaWorld
Aki a nyugati parton jár, annak ezt a helyet látnia kell. A kedves magyar pár (akikkel a repülőgépen találkoztunk) mondta, hogy San Diegoban megnézik a SeaWorldöt. Nem nagyon tudtam mi az, hát kicsit utánanéztem a neten. Először is a belépő ára fogott meg :D A helyszínen $80, online csak!!! $64. Juhúú! Akkor 10-et kérek, hogy legyen helyem! Jó magyarként maximum a budapesti és a veszprémi állatkerthez tudtam hasonlítani a helyet a fejben, viszont ott azért valamivel olcsóbb a jegy. Hát jó, egyszer élünk, nézzük meg, ha már nászúton vagyunk vagy mi. A szállásunk Carlsbadban volt, onnan röpke 40 perc alatt már a SeaWorld bejáratánál szörnyülködtünk, hogy még le akarnak akasztani rólunk $15-t. Hát mi nem lusta amerikaiak vagyunk, tudunk mink gyalogolni! Irány parkolót keresni…nem messze a bejárattól (kb. 20 perc séta) már ingyen volt a parkolás. Kocsit letesz, nyúlcipőt felhúz, és irány befelé.
Kívülről már látszott, hogy nem egy hazai állatpark méretű területre jöttünk. Sima belépés, ID-t (igazolványt) kérnek általában mindenhol, itt is. A kedves beengedőhölgy még akkor is mosolyogva állt, amikor megpróbáltam magam Babó igazolványával igazolni (rendkívül hasonlók vagyunk! :D). Nézett, hogy mi van, én is néztem, hogy mit nem ért…De aztán Activity-győztesként sikerült rábírnia, hogy inkább a sajátomat mutassam. :D A hatalmas stressz után végre szabadon kolbászolhattunk az egy cseppet sem állatszagú (tényleg nem volt az) víziemlős- és hüllőbörtönben. Nem igazán rajongok az ilyen helyekért, szerintem az állatoknak a szabadban a helyük. A cseppet sem állatbarát módszerekkel történő betanításukat először a trénereiken tesztelném, és ha tetszik nekik, hogy egy halért, parancsszóra kiugranak a vízből naponta 4x, akkor majd elhiszem, hogy szegény bálnák is örömüket lelik benne. Na, ezt a nézetemet megpróbáltam félrerakni, és elhinni a nagy feliratokat, hogy a borsos belépőárak nagy százalékát az óceánok megmentésére is fordítják, nem csak a tulajdonosok alatti négykerekű úti jachtok méretének növelésére.
Igen szerencsésen alakult a túrán eleje. Először felmentünk a SeaWorld közepén lévő forgó kilátóba (Skytower Ride), és körülnéztünk, hogy mi hol van
(baromi jó térképet adnak különben – újrahasznosított papírra nyomtatva).
Mint megtudtuk: 12:00-kor kezdődik a legnagyobb show: Shamu, a gyilkosbálna. A körbeforgás után gyors kajavadászat: Babónak hot-dogra van szüksége a túléléshez. Sikerült találni egy helyet a teljes komplexumban, ahol árulnak hot-dogot, 11:50-kor gyors berohanás, zöldségtúladagolás-kérés, kecsöpmustármajonézkóla, és rohanás az attrakcióhoz.
Shamu, a gyilkos bálna
Jó csimpuli módjára innen is késtünk kicsit, de a jó nagy lelátón még volt helyünk lejjebb (Shamu Stadium). Valamiért a padok oldalára az volt írva, hogy „Splatter Danger” :D Kit érdekel mit jelent az a splatter, amúgy is, milyen veszély leselkedhet ugye egy hatalmas medence melletti padra… :D A show első 10 percében a bálnák ugráltak, úszkáltak, hullámoztak, integettek. Először az volt a furcsa, hogy picit eltűntek, és mikor visszajöttek, már 2 halat kaptak. Tudtam, hogy valamiben sántikálnak. A turistákhoz méltóan én is tátott szájjal, fényképezőgéppel előre ültem a lelátón, amikor is Shamu fogta magát, kiúszott a medence széléhez, és egy jól irányzott csapással beterített kb. 30 embert :D Háh! Mentsük, ami még menthető, akár egy Tsunaminál, mindenki elkezdett a lelátón felfelé látni és rohanni. Gondolom ebben a mutatványban szegény „kis” bálnánk is örömét lelte – minden szektorban szépen megállt, és 400 gallon vizet a nézők nyakába zúdított :D Az ügyesebbek amúgy esőkabátban jöttek. Shamuék végignyomták a 25 perces show-t, majd egy hatalmas ugrás után kievickéltek lakómedencéjükbe. Élőben látva, sokkal rémisztőbb egy gyilkosbálna, mint a NatGeon a tévében. Hiába látod, hogy mosolyog, tudod, hogy bármelyik pillanatban kaján vigyorral, erőlködés nélkül leharaphatja akármidet, és az neki finom, neked pedig fáj meg vérzik :D Szóval ők Shamuék:
A bálnaaréna mellett rögtön a delfineket csodálhattuk meg, és az ún. szerencsések +$250-ért még úszhattak, fotózkodhattak is a delfinekkel legalább 15 percen keresztül. Ők speciális SeaWorldös úszófelszerelést kaptak. Mivel ugye az USÁ-ban vagyunk, a rendezők már fel voltak készülve az extra méretekre. Soha nem láttam még ekkora neoprén ruhát, ami ilyen szépen összetartott volna egy McDonald’s-szökevényt. A trénerek a medence két széléhez mentek, és a delfin egyiktől a másikig taxizta a jónépet. Belekapaszkodtak a delfinbe, az pedig elhúzta őket a trénerig, a delfin feje kint volt a vízből, mosolygott, mintha élvezné. Namost, amikor a nagyfelületen szép hölgy következett, akkor szegény delfinünk a víz alatt 20 cm-rel (gondolom kihasználva a víz felhajtóerejét) húzta egyedünket. Babó be is kiabálta, hogy hozzanak még egy delfint, mert egy nem bírja el :D Na, ezt hívom én állatkínzásnak! Nem baj, ha valaki nem vékony, de legalább az állatra legyen tekintettel. Kb. olyan volt, mintha egy régi traktorra tankhajót kötnének, és azzal akarnák felszántani a kukoricást… :D
Rengeteg medence és állat volt a parkban, nem tudom mindet egyesével bemutatni. Az az egy biztos, hogy jó sokat kellett gyalogolni (déltől 5-ig folyamatosan mentünk). Tusoló fókák, Gru-ra hasonlító madarak, delfinek, krokodilok, ráják (ezeket meg is lehetett simogatni, a krokodilokat nem igazán szerettem volna :D), pingvinek, flamingók, labdázó hódok stb.
A medencék mellett hullámvasutak és hinták is voltak. 3 nagyobb hullámvasutat láttunk: az első kettőn vizes lettél, ezekre nem ültünk fel (amúgy lehetett venni esőkabátot $8-ért, mi inkább megúsztuk szárazon). A harmadik (Manta) viszont elég jónak tűnt, az nem ment vízben, csak vízközelben. Kicsit gyors, de egye fene. A faszerkezetes hullámvasúthoz szokva fogalmunk sem volt mit vállalunk. Az indulást inkább kilövésnek nevezném…kb. 1 perc tömény ülésbeszorulás, 300 G erőhatás, üvöltés és gyomorliftezés :D Brutális sebességgel ment. A menet után leszálltunk, 2 percig meg sem szólaltunk, majd az első kérdés, ami elhagyta a számat, az az volt, hogy „Te értetted mi történt?” :D Mire Babó elkezdte rázni a fejét, hogy a-a :D Annyira gyors és tömény volt, hogy nem tudtuk felfogni, mit is éltünk át. Itt egy videó a hullámvasútról (a lényeg 2:15-től, de érdemes végignézni):
A sokk hatása után gyorsan elmentünk megnézni egy éppen kezdődő show-t (Blue Horizons Stadium). Ez egy kicsit más jellegű volt, mint Shamu, a delfinek ugráltatását akrobatikus cirkusszal is feldobták. A színpad minden részén volt valaki, általában színes, papagájra emlékeztető ruhában. Össze-vissza ugráltak, repültek a közönség felett. Izgalmas volt nézni,hogy valójában nem is tudod, hogy mit nézz vagy éppen mit látsz :D A legjobb mutatványok az ember-állat közös produkciók voltak. Beszéljenek a képek:
Wile Arctic, az Északi-sark
A másik említésre méltó létesítmény pedig a „Wild Arctic” nevű „hűtőház”. Képzeljétek el, hogy San Diego nyáron +35, télen +20 fokos nappali hőmérséklete mellett fenntartanak egy olyan intézményt, amiben pingvinek, jegesmedvék, rozmárok és hasonló, hideget kedvelő állatok élnek. Maga az élmény hatalmas, és kicsit sem tűnik műnek. A bejáraton való áthaladás után a jégfal tényleg jégből van, hideg, de nem érdemes nyalogatni, mert mindenki fogdossa. :D Az egész úgy van beállítva, mintha valami egy expedíción vennél részt. Beülhetsz egy helikopterszimulátorba, ami annyira élethű, hogy Babónak hányingere lett. Igaz, tényleg izgalmas volt a virtuális utazás, mert a székek mozogtak, a pilóta folyamatosan mondta a dolgokat, és az előtted lévő 5 méteres kivetítőn élethű színekkel ment a videó, nagyon össze voltak hangolva az inputok. Sajnos tilos volt videózni, de a youtube most is segítségemre van. Nem ugyanaz az élmény, de ilyesmit kell elképzelni:
Nagyon köszönjük a sok biztatást, hogy írjuk már a blogot, és a sok kérdést, hogy mi van velünk. A helyzet az, hogy az elmúlt pár napot San Diegoban (http://hu.wikipedia.org/wiki/San_Diego), nagyon kedves magyar ismerőseinknél töltöttük, és annyi program volt, hogy éjjel feküdtünk, reggel keltük, a kettő között pedig úton voltunk.
San Diego tényleg egy kisebb mennyország! :D Gyönyörű, nyugodt, óceánpart, szörfözés, mosolygós emberek, napsütés stb. Tényleg olyan, mintha kicsit meghaltunk volna :D Nem csoda, hogy majdnem minden nap kimondta Peti a varázsigét...Everyday holiday! És mennyire igaz! :D Kipróbáltam a szörfözést, de sajnos videofelvétel nem készült róla...annyit meg kell hagyni, hogy nagyon nehéz sport :D 2x sikerült kb. a deszkára állnom, egyszer a parton :D, egyszer a vízben. Izomlázam meg van! Nagyon van...már a gépelés is fáj :D
Most éppen készülődünk, mert a következő napokat Las Vegasban fogjuk tölteni. Elvileg nem lesz netünk, de megígérem, hogy valahogy bepótoljuk az élménybeszámolókat. :D Max. megírjuk a Stratosphere Hotel (http://www.stratospherehotel.com/) 21. emeletén, úgysem merek majd kinézni az ablakon :D, aztán egy mekiben feltöltjük :D
Azért most gyorsan teszek ki pár képet, hogy mégis miket csináltunk.. (vigyázat spoiler! :D)
Ma sajnos kimaradt a szörfözés, egyben maradtunk.A jól kiérdemelt reggeli döglés :D után Vivi és Babó olyan ebédet rittyentettek, hogy elállt a szavunk. Végre magyaros ízek: rántott hús, rántott cukkini, csemegeubi és krumplipüré :D Ráadásul az étket Petiék kertjében, a Tiki-báarban fogyasztottuk el pálmafák és kolibrik társaságában. Így néztek ki:
A kaja után ismét döglés, 2 rész az egyik kedvenc sorozatunkból (Suits - http://www.tv.com/shows/suits-2011/), majd a helyi szupermarketes kókuszvadászat után indulhatott egy jó magyar buli. Vendéglátóink meghívták itteni magyar barátaikat, és őrületes Jenga, Fifa és Uno party közepette átbeszéltük az élet nagy dolgait :D Persze a magyaros kaja sem maradhatott el, Peti grillen sütött kolbászt! (Azért még a tálakon akadt egy kis nachos meg rák :D) A gyümölcstálról Babó gondoskodott :D
Nem volt egy rohanós, tőlünk megszokott nap, ennyi történt összesen, de az itteni magyarok nagyon aranyosak, kedvesek és viccesek voltak, baromi jól éreztük magunkat! :D
U.i.: Babó végre moshatott és száríthatott Vivi csodálatos mosó- és szárítóalkalmatosságaival, majdnem jobban tetszett neki, mint a rántotthús...de csak majdnem :D
A félreértések elkerülése végett: nagyon jól érezzük magunkat, nagyon jó minden, sok érdekes dolgot látunk, sokat nevetünk, életünk legjobb nászútja (hehe :D). A baj igazából az volt, hogy nagyon vártuk Los Angelest, és a kép, ami fogadott merőben más volt, mint ami a fejünkben volt. A blog célja az, hogy szubjektíven, a mi szemszögünkből mutassa be Kaliforniát, legalábbis azt a részét, ahol vagyunk, és ez nem biztos, hogy mindig pozitív
Nagyon köszönjük azt a sok kedves szót, köszöntést, jókívánságot, biztatást, amit otthonról kapunk. Emellett szívesen vesszük a kritikákat is, hiszen ez az első blogunk. Igazán nagy erőt ad az is, hogy a blogot naponta kb. 200-an nézik, és átlagosan 500x töltik le az oldalt. :D Juppiiii!!!!
Na, akkor folytassuk a 2. résszel:
Igazából Los Angeles nem olyan, mint amilyennek sokan elképzeljük. Ha L.A.-re gondolunk, akkor olyan képek villannak be, mint sunshine, utcanévtáblák, beach, sztárok, csillogás, luxus, angyalok, filmek, pompa és gazdagság. Namost ez kb. 50%-ban igaz…vagy annyi se. Napsütés volt, de nem mindig, utcanévtáblák voltak, jó sok, mégis eltévedtünk :D, part is van, ami tényleg szép és hosszú. Long Beach például arról híres, hogy 21 mérföld hosszú, homokos partszakasza van. Sztárok biztos vannak, nem találkoztunk egyel sem, lehet, hogy sokkal többet kellett volna koslatnunk a koszos utcákat. Néhány szerencsésnek megadatott az, hogy luxusvillákban lakjon a sziklás partszakaszon, vagy éppen Bevery Hillsben (ami amúgy nagyon gyönyörű), de egy percig sem irigyeljük őket, mert lehet, hogy szép és jó, de az autópályák miatt szmog van, a közlekedés borzalmas, dugók mindenfelé (bár nem olyan araszolós, mint a pesti). Egyszóval úgy érzed, hogy megfojt a levegő. Minden sarkon reklámoznak valami új sorozatot, filmet (adtak is néhány jó ötletet, mit nézzünk).
Szerintem Los Angeles túl van hype-olva (http://nepszotar.com/?szo=hype) az európaiak vagy lehet, hogy csak a magyarok szemében. Akiknek eddig nagy örömmel említettük itt kint, hogy „megyünk megnézni Los Angelest”, valahogy mindig furcsa arckifejezéssel vagy éppen undorral kommentálták kijelentésünk. A kaliforniaiak sem szeretik a várost. Valahogy olyan lehet ez nekik, mint nekünk, vidékieknek Budapest. Szép meg jó meg csúnya meg rossz. :D A kezdeti „hejdemindenszépésjó” gondolataink seperc alatt szertefoszlottak. A nagyváros tökéletes ellentéte volt Palm Springsnek. Bunkó, tirpák emberek, siető, autópályán letoló sofőrök, kilométeres dugók, szmog és kosz a kedves, mosolygós, ráérős, tiszta levegőjű kisvárossal szemben, ahol bárhol szabadon parkolhatsz. L. A. Huntington Beach részén laktunk, ami nagyjából 60-70 km-re van a központból, de autópályán gyorsan oda lehet érni, pl. a Carpool sávban.
Jó dolog:
Los Angelesben (sok másik helyen is, de főleg itt) az autópályák belső sávja sárga záróvonallal van szegélyezve, amit csak a lejáratok előtt és után nyit meg szaggatott vonal. Ezt a sávot úgy nevezik, hogy „Carpool”, és azon autók részére van fenntartva, amelyekben 2 vagy több személy utazik (érdekes módon azt tanultuk suliban, hogy a person többesszáma a people, viszont minden táblán az áll, hogy „2 or more persons”. Nem tudnak ezek angolul :D).
Ez egy igen jó kezdeményezés arra, hogy arra késztessék az embereket, hogy egy autóban több ember utazzon, kevésbé fogyasztva az emberiség nem megújuló energiaforrását (bárcsak már mindenki napelemes autóval közlekedne, és ne lenne környezetszennyezés.
A hollywoodban töltött nap után folytattuk a CityPass-os utunkat. Felültünk egy StarLine buszra (http://www.starlinetours.com/). Az utazás során 5 vonalon mehetsz, szinte minden szegletét megnézheted Los Angelesnek.
L.A. hatalmas város. 86 kisváros alkotja, amelyekből a leghíresebbek a következők:
- Koreai negyed (Korea után itt a legnagyobb a koreai populáció. Saját közigazgatásuk van L.A.-n belül) - Mexikói negyed - Kínai negyed (Hasonló a koreai negyedhez) - Downtown (belváros) - Börtön (egy olyan börtön, ahova általában a sztárokat viszik :D) - Paramount Pictures (hatalmas stúdióterület) - Iskolahotel (régen hotel volt, majd lerombolták, és egy középiskolát húztak a helyére...igen modernnek néz ki) - Beverly hills - Venice Beach
Mi először a piros vonalon mentünk, ami főleg Hollywoodot és környékét mutatja be. Még nem ültünk ilyen buszon, újdonság volt számunkra. Felszálláskor kaptál egy fülhallgatót, amit a busz oldalában lévő jack-aljzatba csatlakoztatva hallhattad a GPS rendszer alapján működő idegenvezetést 9 nyelven (természetesen magyar nem volt közötte :D). Maga az utazás 2 órás volt, és a sok megtekintett épületnek nemcsak a funkcióját, hanem a történelmét is elmesélte. Képek innen:
A piros vonal után szinte azonnal átszálltunk a lila vonalra, ami Los Angeles belvárosát, a Downtownt mutatta be. Igen izgalmas volt, életünkben először láttunk felhőkrajcolókat. Szép hely Los Angeles belvárosa, az egyszer biztos, de a szmog itt is igen magas, és ez eléggé rontja az utazás szépségét. A lila vonal útvonala és képek róla:
A közel négy órás utazás után kicsit még kolbászoltunk Hollywood belvárosában, gyönyörködtünk a magukat „egyéniség”-nek valló, látó emberekben. Sokkal inkább erre az embertípusra mondanám, hogy „másság”. Próbáltam kitalálni valami frappáns mondatot rájuk, de így 00:30-kor csak az jut eszembe, hogy „Hogyan lesz egyéniség valaki az egyéniségek tömegében?”. Szóval már annyian vannak, hogy nem is igazából tűnnek ki a tömegből. Ja, majdnem elfelejtettem a hipstereket (http://trendi.postr.hu/kik-azok-a-hipszterek/). Ők is szép számmal képviseltetik magukat a filmcsillagok hosszú utcáján. Magyarországot is elérte ez a hullám, gondoljunk csak a ByeAlex jelenségre.
- Anya, kimehetek az Euróvíziós Dalfesztiválra? - De hát Alex, nem is tudsz énekelni! - Tudom, sapka, sál.
(Bocsánat :D)
Például ő itten egy hipster:
A google keresője szerint ő is hipster, én inkább más szót használnék rá :D
Vissza a témához. Le a buszról 2 megállóval előbb...sétáljunk! Oké, hangzik a válasz tőlem. Itt jöttem rá, hogy Babó kicsit olyan, mint a költöző madarak...mindig visszatalál :D Beverly Hillsben tettük le a kocsit, amiről azt kell tudni, hogy minden utca ugyanúgy néz ki, és minden utcát Maple streetnek hívnak :D Kb. 20-25 perc (számomra céltalan keresgélés, Babó számára egyenes visszaút) után, kaján vigyorral arcán felkiáltott, hogy ITT A KOCSI!!!! :D
Szóval a csalódások városa után visszatértünk lakhelyünkre, a kétcsillagos Comfort Suites Hotelba (http://www.comfortsuiteshuntingtonbeach.com/). Nem azért linkeltem be, mert bárkinek is ajánlanám. :D Szóval a lényeg az, hogy Los Angelesben 2 csillag még megengedhető, 3 már luxus…legalábbis árban. Palm Springsben nagy szerencsénk volt a hotellal, 10 pontot is adtam nekik a www.bookings.com oldalon. Comfortéknak 2-t… Azt is csak azért, mert próbálnak egy kicsit környezettudatosan élni. Ragadós padlószőnyeg, ragadós asztal, csúnya fürdő…mint Hollywood: kívülről csillog, belül leélt és ótvar :D
Nem baj, együtt vagyunk, nászúton, próbáljuk a pozitív oldalát nézni a dolgoknak.
Külön szót érdemel a reggeli. Sajnos képet nem csináltam, mert a reggelente elfogyasztott műanyag mennyisége gátolta az agyamnak azt a részét, amelyik a világossárga sárgájú tojás, valamint a 2 perces instant gofri lefényképezéséért felelős :D Huntington Beachen nincs rendes kajálda sem, csak hamburger, taco és pizza. Valljuk be, 1-2 napig még oké…talán még a 3. nap sincs gáz. De 4 egymást követő napon gyorskaján élni még egy olyan nagy és edzett gyomornak is megerőltető, mint az enyém :D Ugye mindketten szeretünk jókat enni, élvezni az ízeket.
Talán az a történet írja le legjobban a kulináris élményeinket, amikor Babó reggeli „énnemeszemmegeztaszart” és az „olyan íze van a muffinnak, mintha a műanyag-csomagolásával együtt enném” dührohamai után beültünk a kocsiba, és elmentünk kaját vadászni. Talán egy kis „hazaira” vágyva bementünk egy Pizza Hutba, mert az otthon is van! Az étlap 5 perces böngészése, valamint a nagy felületen szép pénztárosfiú felaljzott, a „válasszá mán” gondolatra utaló, orrlyukain keresztül történő fújtatása után Babó kirohant, becsapva maga mögött az ajtót. Beültünk a kocsiba, nagy nehezen elővette az előző reggel szerzett banánját, és potyogó könnyek mellett elkezdte enni. Éhes volt a lelkem, és Isten a tanúm, megértettem. A banán elfogyasztása után jött az életmentő ötlet: 1 nappal korábban itthagyjuk Los Angelest, vigyázzanak másra itt az angyalok, mi köszönjük, nem kérünk többet belőle.
Talán a koszttól, talán a helytől megfáradva, az angyalok nélkül szálltunk be az autóba. R-be téve a sebességváltót szépen hátranéztem, konfirmáltam, hogy nincs mögöttem semmi, majd elindultam. Mögöttem tényleg nem volt semmi…csak mellettem…egy oszlop…egy naaagy beton oszlop. Hát sikerült lezúznom a kocsi oldalát és eltörni a visszapillantó tükröt. Megtudtam végre, hogy milyen érzés egy 2013-as, alig 12 000 mérföldet futott, gyönyörű autót megzúzni…nem jó! Nagyon nem jó! Ezek után mi jöhet még??? :D (Holnap töltök fel fényképet is róla, most még egyelőre nem csináltunk.)
A tükör visszaigazítása (amúgy így sokkal nagyobb részt látok a holttérből :D) után letettük a kocsit a hotelnél, és néhány sorozatrész után álomba merültünk. Másnap reggel új nap, új lehetőség. Összeszedtük magunkat, elmentünk még megnézni a zöld vonalat. Megérkeztünk a busz indulási helyéhez, ahol is nagy betűkkel virított egy fehér táblán, hogy itt bizony Te csak $15-ért fogsz parkolni. Bizony! Ha nincs mellettem az élelmes Babóm, akkor én hazajöttem volna, de jött az ötlet: álljunk meg egy étteremnél. Ott a már tegnap említett vontatós tábla figyelt minket, de bementünk az étterembe és rendeltünk. Az étterem a Marina del Ray kikötő partján lévő yachtklub mellett van, és Killer Cafénak hívják. Szép név! :D Szóval itt elfogyasztottunk reggelire egy igazi!!! csirkehússal teletűzdelt cézár salátát (a parkolás árából), és ott hagyhattuk a kocsit egész napra.
Felpattantunk a zöld vonalra, majd leszálltunk róla Venice Beachnél. Nagy álmom volt, hogy egyszer oda eljussak, aki nézi a Kaliforgia című sorozatot, az tudja miért. Szóval leszálltunk, végigsétáltunk a kicsit elgettósodott, utcai zenészekkel és artistákkal szegélyezett utcán, aminek egyik felén lepukkant boltok voltak, a másikon pedig a homokos óceánpart.
Igen hideg volt, kb. 18 fok. Észrevettük, hogy a homok sokkal melegebb, így elidőztünk ott egy kicsit, majd visszasétáltunk a kocsihoz.
A belvárosi szmogtól átitatva lementünk a tengerpartra, nagy ívben tettünk a turistalátványosságokra, a lehúzós, pénzhajhász világra. Hollywood után ráébred az ember, hogy sokkal fontosabbak a természeti kincsek, a természet szépségei (lsd: oázis, hegy, sivatag), mint a mesterkélt, mű világ. A strandolás eredményét már tegnap láthattátok, de itt van még1x:
Ma reggel pedig a 11 órási kicsekkolás helyett már 10 órakor minden kész volt az utazásra, irány San Diego! Mindenki mondta, hogy teljesen más világ, mint L.A., de nem hittük, hogy ennyire. Persze a visszatért életkedvünket, életerőnket és jókedvünket leginkább új vendéglátóinknak, Vivinek és Petinek köszönhetjük, akik délben már (előző éjszaka készített) RAKOTTKRUMPLIVAL és gyönyörűséges, gazdagon megrakott MELEGSZENDVICCSEL vártak. This is heaven!!! Hihetetlen, végre emberi és finom kaja. Ők már jóideje kint élnek, felfedezték a környéket, tudják mit érdemes venni, és nagyon jól is főznek. Eddigi utazásunk során már belefutottunk néhány érdekes, az amerikaiak által finomnak vélt dologba:
- fahéjas, cukros csemegeuborka
- vizes gépzsír ízű majonéz
- fagyisdoboz ízű muffin stb.
Ma este lementünk megnézni a naplementét az óceánpartra, ami kb. 5 perc sétára van a házuktól.
Holnap Peti jóvoltából kipróbálhatjuk milyen érzés deszkán meglovagolni a hullámokat. :D Lehet fogadást kötni, hogy melyik testrészem nem ússza meg, valamint századmásodpercben megadva mennyi időt tudok a deszkán tölteni állva. :D Ha nagyon szeretnétek, de csakis akkor, csinálhatunk róla videót is. Babó nem nagyon akarja kipróbálni, de biztassátok kommentekben, és akkor talán együtt…röhögünk egy jót! :D
Ma az óceánparton töltöttük a délutánt, ebből láthattok az alábbi videóban egy kis ízelítőt. Reméljük tetszeni fog (sajnos csak a jutubos videovágó állt rendelkezésünkre, megpróbáltuk kihozni a maxot...de ki az a Max? :D)
Holnap reggel megyünk San Diegoba, megígérjük, ott bepótoljuk az elmaradt napok élménybeszámolóit. :)
Elnézést, ha ez a bejegyzés kicsit eltér a megszokott hangnemtől, de tényleg mind a ketten sokk alatt vagyunk a látottaktól, és szürkeállományunk még próbálja összerendezni azokat az inputokat, amik másodpercenként értek minket Hollywoodban. Nehéz lesz befogadni ezeket a dolgokat az ehhez képest „ingerszegény” Magyarországhoz szokott agyunknak.
Az elmúlt 3 napot Los Angelesben töltöttük (most csak az első napi élményeket olvashatjátok). Mivel minden a turistákra épül így az egyik legnagyobb iparág a parkolóórák üzemeltetése. Egyszóval ingyenparkolás nuku! Ingyen csak akkor parkolhatsz, ha van kéznél egy Babód. :D A parton végig parkolóórák gondoskodnak arról, hogy a városnak nagyobb bevétele legyen. Hasonló a helyzet, mint Budapesten, csak mégis más. Itt átlagosan 15 perc $5-ba, egész nap max. $20-ba kerül. Parkolhatsz a bevásárlóközpontoknál, éttermeknél, de minden sarkon egy kedves tábla hívja fel a figyelmed arra, hogy ha nem itt vásároltál, akkor a gépjárművedet elvontatják (mindezt gyönyörű ábrákkal is szemléltetik). :D
Beljebb, a lakóövezetekben, maximum 2 órát parkolhatsz 9-től 6-ig, utána tilos. Ettől függetlenül mi kockáztattunk, és a belvárosban megálltunk egy kis utcában több mint 2 órára (MUHAHAHAAA), miután megkérdeztünk egy mexikói munkást, hogy lehet-e. Lehetett, nem találtunk mikuláscsomagot a kocsin. Mikor visszafele mentünk a kocsihoz, az utca már le volt zárva, és egy rendőr ücsörgött a motorkerékpárján egyedül. Jó magyarok módjára úgy tettünk, mintha nem a mienk lett volna a kocsi, elsétáltunk mellette, majd amikor nem nézett oda, gyorsan bepattantunk és elhajtottunk :D
Első nap Hollywoodban:
Igazából így tudnánk jellemezni a látottakat: WTF? + Holy shit! +OMG! (Mi a f…? + Szent szar + Oh, Istenem!) És tényleg. Az emberi faj utcai színházának minden furcsa, extravagáns, ésszerűtlen, valótlan, eszevesztett, szürreális és abnormális szereplője előfordult ott:
- tukmáló csokik (csak 5 dollárért adták az írott cd-ket, de azt pontosan a szádba tették, hogy még csak véletlenül se tudd kiböfögni nekik, hogy „No, thank you” :D) stb,
sztárdublőrök:
- X-menes Farkas műanyag karmokkal, de igazi növesztett, fazonra nyírt szakállal,
- Superman szupermenes hajtinccsel, aki egész nap Pókemberrel lógott,
- Marylin utánzat Pamela Anderson méretű luficsöcsökkel (erről sajnos nincs képünk… :D),
- a főellenségével, Bane-nel együtt röhögcsélő Batman,
- Transzformerszek,
- Mickey és Minnie egerek,
- Ponyvaregényes Samuel L. Jackson,
- számtalan Jacko és Elvis hasonmás, és akiket már fel sem tudnék sorolni. A megannyi turista nagyon élvezte a velük való fotózkodást. Kicsit olyan érzésem volt, mint amikor kiskoromban a hentesnél lévő műanyag gyümölcsöket akartam megenni. Nagyon szépek voltak, nagyon jól néztek ki, de mégsem ugyanolyan az ízük. :D
Mindez a híres Hollywood blv-n végigfutó Walk of Famen durrant az arcunkba. A város amúgy rendkívül koszos és mocskos. Ahogy sétáltunk a híres emberek nevét viselő csillagokon, Babó papucsa minden egyes lépésénél odaragadt a koszba. IGAZI CSILLOGÁS!!! :D
Szóval elérkeztünk az első helyre, a Hollywood Museumba (http://thehollywoodmuseum.com) ami benne volt a Balázstól esküvőnkre kapott Hollywood CityPass-ben. Utólag is nagyon köszönjük, szuper élményekkel gazdagodtunk!
Hollywood Museum
4 emeletnyi történelem, a filmipar igazi története képekben és megfogható, átérezhető ereklyékben. Rengeteg film eredeti kosztümje (pl. Star Wars, Frankenstein, Flinstones, Rémálom az Elm utcában, The Walking Dead, Harry Potter, Hannibal, Dexter, Star Trek, Men in Black, Baywatch, Superman, Rocky stb.) vitrinekben, polcokon, próbababákon. Hozzáteszem: nem szabadott fényképezni. :D
Nem igazán rajongok sztárokért. Inkább örülök egy-egy jobb színésznek, ha ő alakít egy karaktert egy nagyobb filmben, de a rajongás messze áll tőlem. Mégis elfogott egy olyan furcsa érzés: ott álltam fél méterre attól a ruhadarabtól, amit egy legenda, George Lucas vagy éppen Steven Spielberg álmodott és varratott meg, és amiben azok a színészek játszottak, akik miatt Hollywood a filmipar aranybányája lett, és akikről kisgyermekként elhittük, hogy ő tényleg Luke Skywalker vagy Chewbacca….hööörrrrrrr. :D Minden kosztümszett mellett az aktuális film ment a tévében. Az alagsorban főleg a horror-thriller produkciókat mutatták be (pl. bemehettél Hannibal cellájába).
Az elsőn régebbi kasszasikerek darabjai voltak.
Szerencsénk volt, mert a másodikon még pont elkaptuk Marilyn Monroe életéről szóló, a legapróbb részletekre is kiterjedő interaktív kiállítást (már csak 1 napig volt látható). Az az igazság, hogy otthon, Magyarországon, teljesen más sztárnak lenni, mint itt. A magyarok max. kiabálnak, ha meglátnak egy sztárt, kitesznek néhány plakátot a szobájuk falára az aktuális kedvencekről. Az itteniek komolyan az őrület határát súrolják. Képesek összeverekedni azon, hogy ki álljon előrébb a sorban autogramosztáskor. (Véletlenül bekeveredtünk a tömegbe, amikor a Sons of Anarchy c. sorozat szereplői mentek be a vörös szőnyegen a Chinese Theaterbe, de erről majd később). Szóval nem tudom, hogy szerencsés-e vagy sem az, aki sztár. Biztos, hogy jól érezte magát a bőrében Marilyn, mert végigszórakozta rövid életét, de a szórakozás mellett hatalmas háttérmunka volt abban, hogy ő úgy legyen ott, ahogy. Hollywood történelmének biztos, hogy az egyik, ha nem a legismertebb szereplője. Internet nélkül is világsztár lett, emberek milliói ikonjává vált. Láttuk a ruháit, autóit, férjeit (persze csak képeken :D) és ereklyéit.
A harmadikon a megszokott rend szerint folytatódott a kiállítás. A negyedik emeletre pedig nem mehettünk fel, mert éppen forgatás volt (híres színész forgatott, de a neve most nem ugrik be). Maga az épület a Max Factor tulajdona, ami ugyebár az a híres kenceficegyártó cég. Nem vagyok otthon ebben a dologban (tudom, Babó révén illene, de hát valahogy ez nem ragad rám…még a szemöldököt és a szempillát is képes vagyok összekeverni…szőr-szőr oszt mindegy :D). Viszont ami tényleg nagyon érdekes volt az az, hogy bemutatták a korai krémek, festékek rúzsok készítését, és azt, hogy az akkori tudósok hogyan kísérleteztek velük.
A sok álceleben, utánzaton, ázsiai turistán és bolondon átverekedve magunkat, eljutottunk az utca túloldalán lévő, Babó által csak „tüsszentésnek” :D becézett Madame Tussauds (http://www.madametussauds.com/hollywood/default.aspx) hollywoodi palotájába.
Madame Tussauds
Na, itt tényleg csak a leghíresebb színészek viaszmásolatait állították ki. Attól függetlenül, hogy nem az eredeti előadók állnak ott, igen erős a hatásuk. Megnézheted milyen magasak voltak, milyen a testfelépítésük. Annyira aprólékosan ki vannak dolgozva, hogy a viaszbábukon lévő szakállak (általában csak a férfiakén :D) színei kb. szálanként vannak festve. Brad Pitt pl. nagyon magas, és a szakálla kicsit őszül…brutális a kidolgozásuk. Ami igazán meglepett, hogy Lady Gaga jóval alacsonyabb nálam, csakúgy mint Justin Bieber (az is egy érdekes dolog különben, hogy Palm Springsben nem nagyon voltak magasak az emberek, én is inkább a magasabbik feléhez tartoztam :D Haha, nem vicces!!! :D Los Angelesben pedig szintén megvan ez a réteg, de néhol kikandikál a tömegből egy-egy kosaras :D) Ezt a helyet nem kell senkinek bemutatni, mindenki tudja, miről van szó, szavak helyett pedig beszéljenek a képek:
Holnap folyt. köv. Megtudhatjátok, hogy milyen Los Angeles, egy nap alatt beutaztuk a felét. Miért is olyan sok az ázsiai itt, és miként zúztam meg az autót!!! :D
Szóval elérkeztünk az első helyre, a Hollywood Museumba (
